Kiotó. Mindig ez a válaszom, amikor valaki Japánba szeretne utazni és felteszi a következő kérdést: “Melyik az a város, amit nem szabad kihagyni, ha már odáig elutazunk?
Sok érdekes és különleges helyet rejt magában Japán, de véleményem szerint egyik sem veszi fel a versenyt a régi fővárossal, amit a japánok csak Kjótónak ejtenek. Meggyőződésemet úgy tűnik a tények is alátámasztják, miszerint a legtöbb turista Japánban – mind a külföldi, mind a belföldi turizmust illetően – Kiotóban fordul meg. Színes látnivalóinak köszönhetően hatalmas népszerűségnek örvend a város, bármelyik szegletében is járjon az ember, szezonoktól függetlenül kirándulókba fog botlani.
Igaz, a mi magyar földünktől meglehetősen távol esik, és igaz, anyagi értelemben is megterhelő tud lenni idáig elutazni, viszont, hogy egy életre szóló élményt kapunk, az szinte garantált. Nem hallottam még olyan halandóról, aki csalódottan távozott volna…
Az ezer éves város
Még kimondva is elképesztőnek hangzik, hogy Kiotó több, mint ezer éven keresztül birtokolta a fővárosi címet a felkelő nap országában. A japán nép hagyományőrző kultúrájának köszönhetően, nem csak maradványokkal, hanem nagyszerű állapotban lévő, sokszor gyönyörűen felújított vagy teljesen újjáépített történelmi műemlékekkel, relikviákkal találkozhatunk.
A fél japán történelem íródott itt, ahol rendszeresen fordultak meg a sógunok, kiemelkedő munkásságú emberek, művészek és hírhedt buddhista szerzetesek.
Ezeknek az embereknek köszönhetően, megannyi szemet gyönyörködtető szentély, mesebeli kert és park „született”, stílusos pagodák építettek, rezidenciák, amelyeket mostmár milliók látogatnak minden évben, a világ minden tájáról. Hiába a két száz éves Tokiói Császári Palota (ahol jelenleg is tartózkodik a császár), az „eredeti” itt található Kiotóban, ceremóniákra kötelezve japán első számú családját, rendszeresen.
Kiotó egy hatalmas völgyben terül el. Hegyek veszik körül minden irányból, amelyeknek köszönhetően a Japánban oly gyakran végigsöprő, tájfunok ereje is csak „megtörve” tud érkezni. Helyi léptékekben mérve, Kiotó távol esik a tengertől, békés, biztonságos helynek számít, ahol a felhőkarcolók építése is meg van tiltva, csakúgy, mint a túlzottan erős, a város hangulátától eltérő színek, táblák használata. Fejet hajtanak ezen szokások előtt, olyan óriáscégek is, mint a Starbucks, vagy a McDonald’s.
Az utcák elrendezése hosszú évszázadokkal ezelőtt lett kialakítva, kínai mintát követve. A helyiek számára ez meglehetősen egyszerűvé tudja tenni a tájékozódást, míg az ismeretlenek számára, elég „csak” egyszer rossz irányba fordítani a térképet. Valamilyen rejtélyes oknál fogva, az utcanevek túlzottan gyakori kiírása nem divat a japánoknál, így könnyen el lehet veszni a szűk, kis utcák forgatagában.
Emlékszem mennyire lenyűgözött a város hangulata, amikor először, huszonéves koromban Kiotóban jártam. Élvezet volt pusztán sétálni benne, elkallódni, felfedezni a sok ismeretlenséget. Távol-Kelet volt ez a legjavából, főként egy Európából idecsöppent utazónak.
Felfoghatatlan, több mint két ezer sintó szentély és buddhista templom tarkítja a várost, veszik el az utcákban, sorakozik a domboldalakon és a hegyek tetején.
Nyüzsgő belváros, világklasszis ételek
Ahogy az egész Japánban megszokott, a kontrasztok Kiotót sem kímélik. Hömpölyög a tömeg a belváros szűk kis utcáin, sorakoznak egymás nyakán az üzletek, az ajándékboltok és áruházak, miközben a yobikomik (magyarul: vendégcsalogatók) hatalmas „Akció!” feliratú táblákat a fejük felé tartva üvöltöznek. Őrült versenyt diktál a piac. A legtöbb újonnan nyílt butik, egy fél év, vagy év alatt szokott tönkre menni, amennyiben nem sikerül eltalálnia a célközönséget. De semmi gond. Biztosak lehetünk benne, hogy két hét múlva már a következő kereskedés fogja megnyitni ajtóit a tömeg felé.
Elképesztő kínálat fogadja az idelátogatókat, egészen az olcsó bazártól, a tradícionális és modern japán termékeken át, a legdrágább nyugati luxus árucikkekig.
Takashimaya, Fuji Daimaru, Marui, Daimaru, Ball – sok emeletes luxus plázák forgatagai kínálják a legelőkelőbb brandek termékeit, mindig a világ aktuális divat-hullámának megfelelően. Európában a legfelső rétegnek gyártott nyugati márkákat – amelyek közül sokat Magyarországon még csak kapni sem lehet – itt, ebben az álmos vidéki kisvárosban – ahogy a hétköznapi japán gondolja Kiotóról – a felső középosztály úgy vásárolja magának, mintha csak a közértben lenne. Híresek a kiotóiak jól eltitkolt vagyonukról és a visszafogott megjelenésükről…
Mire leszáll az est, pillanatok alatt megtelnek az éttermek és izakayák (japán stílusú éttermek). Egyfelől a tömeg miatt, másfelől pedig a helyhiány miatt. A keskeny kis utcákban sűrűn lehet belefutni, a miniatűrebbnél miniatűrebb bár-kocsmákba is, ahol nem találsz mást, csak a pultost, meg a kisegítőjét. Egymáshoz préselődve mulat itt a japán, beszéli ki a mindennapok problémáit egy kis szaké társaságában, apró sashimiket falatozva. Nem zavarja őket a „szűkösség”, hiszen egész életükben ebben nevelkedtek.
Kiotóban mindent megtalálsz ami szem, szájnak ingere, a különleges tradícionális helyi specialitásoktól kedzve,a teljes japán étel gasztronómián át, a magas kategóriájú olasz, francia, spanyol, kínai éttermekig. Van olyan hely, ahová egy fél évvel előre kell foglalni. Sokszor még asztalok sincsenek, csak egy pult. Az elit törzsvendégek a tíz fogásos, művészi szinten elkészített menüsort fogyasztják el lépésről, lépésre, mindent rábízva a „mesterre”. A vacsora végeztével leadják az újabb foglalásukat, ami nekik is már csak hónapokkal későbbre szólhat.
Amikor egy ilyen helyen járhattam, akkor meglepődve hallottam a séftől, hogy hiába a nagy siker, és a hónapokkal előre betelt foglalások, esze ágában sincsen a nyolc férőhelyes éttermen bővíteni, vagy bárkinek is átadni a helyét. Dolgozik ő hat napot a hét napján, szereti a saját kezével kiválogatni a hozzávalókat, minden egyes reggel. Ez az élete.
