Furcsa egy érzés, hogy most 2019-ben, ezt a japán várat én megtekinthetem magyar emberként, de az az szamuráj – akinek 1601-ben épült volna – ő soha nem láthatta.
Ii Naomasa (ejtsd: Í Naomasza) ugyan győzelmet aratott a hatalmas Sekigaharai ütközetben, de annyi sebesülést szerzett harc közben, hogy később belehalt a sérüléseibe.
Tokugawa Ieayasu sógun (ejtsd: Tokugawa Iejászu) választott négy nagy hadvezérének egyike volt Naomasa, aki jutalmául kapta volna ezt a várat, az ütközetben mutatott bátorságának jeléül. A szamurájvezér azonban sajnos ezt a nemes pillanatot nem élhette meg, így végül terveit fia valósította meg. Huszonegy évvel Naomasa halála után készült el, a képen látható Hikone Kastély.
Ii Naomasa lovas szobra a Hikonei állomás előtt.
A Hikone Kastély
A kastély több szempontból is különleges.
A közel négy száz éves erődítmény egyike azon kevés váraknak a felkelő nap országában, amelyet egyszer sem égettek le vagy romboltak le, így eredeti faoszlopokat “simogathatunk” a belsejében járva.
Maga az épület nem túl nagy, de a köré épített várfal az őrtornyokkal együtt és a hozzátartozó park, annál inkább. A sógun parancsára hét tartomány húsz hadvezérre segédkezett Naomasa fiának az építkezésben, hordták a köveket, ásták a várárkot itt, ahol most japán családok etetik békésen, a vár körüli folyóban úszkáló pontyokat.
A várfalat különleges módon tervezték meg az építészek. „ishigaki nobori” mondják japánul, amikor egy építmény oldalai a hegy ívének vonalát követve lettek megépítve, azt a célt szolgálva, hogy megnehezítse az ellenséges hadseregek rohamait.
Elsőre talán nem tűnik fel, de ha tüzetesebben megnézzük a kastély formatervezését, akkor észrevesszük, hogy mind a három szintjét más stílusban építették meg. Eltérőek az oromzatok – az egyik kanyargós, a másik háromszögalakú – de felfedezhetünk harangformára tervezett ablakokat is, sőt, a legfelső emeleten egy kis verandára is ki lehetett állni.
Személyes kedvencem azonban a „rejtett lőárkok”. – A legjobb stratégia a megtévesztésen alapszik – írja pár ezer évvel ezelőtt Sun-Tse Kínában a háború művészetéről, és láss csodát, ebben a várban bemeszelték kívülről a lőárkokat, így téve őket láthatatlanná az ellenség számára. A vékony mészréteget belülről a katonák aztán könnyedén ki tudták verni a puskacsővel – egy harci kiáltás kíséretében – így nyitva váratlanul tüzet, a mit sem sejtő támadók irányába.
A Hikonei Kastély oldalsó fala, egészen testközelből.
A napsütéses japán tél
Őszintén szólva, soha nem voltam nagy rajongója a magyarországi teleknek. A hidegnek valamiért nem vagyok a nagy barátja. Ámde fordul a kocka az évek során, mert a hónapokon át tomboló kiotói hőség után azt veszem észre, hogy a hűvösség mint olyan, felüdülés tud lenni.
Japánban megszerettem a telet. Nulla fok alá ritkán esik a hőmérséklet és meglepő módon napsütötte tud lenni. Nyoma sincs a fogcsikorgató hidegnek, a szürke, heteken át beborult égboltnak. Szikrázóan tiszta az ég télen és a gyönyörű panorámák, csak még szebbnek látszanak. Így volt ez tegnap is, amikor ezeket a fotókat készítettem.
A várfal felett elnézve, egészen messzire el lehetett látni. A távoli hegyek formája szépen kirajzolódtak, miközben alattuk a vidéki japán házak véget nem érő cseréptetői sorakoztak.
Akinek van lehetősége télen kiutazni Japánba, csak ajánlani tudom.
A Daimyō kertje
(kiejtés: dáimjó, jelentése: hadúr)
Ebben a vár mögött található, lenyűgöző kertben teáztak a hadurak, miközben a kilátásban gyönyörködtek. Hét évig tartott megépíteni, kilenc híd övezte és négy teaház szolgált a szertartásokhoz, amelyeknek egyre nagyobb kultusza lett békeidőkben.
Csak annyit fűznék hozzá, ha télen ennyire szép a látvány, akkor vajon milyen lehet tavasszal?
Bizonyára vissza fogok jönni…
Zárszóként álljon itt egy idézet, amely a kert bejáratánál volt olvasható.
“Míg a nagy ember a hegyekben leli örömét, addig a bölcs ember a vizekben”.
(Az idézet arra utal, hogy az igazán nagyszerű hadvezér, a néphez közel álló dolgokban leli az örömét, hogy ezáltal is jobban megértse őket.)
Köszönöm hogy elolvastál!
