Barion Pixel

Koronavírus Japánban: tények


Elöljáróként

Mivel a kínai turisták legkedveltebb célpontja az elmúlt években Japán volt (Kína-Tajvan-Hong-kong trióból együttesen, évente 15 millió ember érkezett!), így a koronavírus sajnos egyből felütötte a fejét itt is.
Annak ellenére hogy másfél hónapja jelen van a koronavírus Japánban, összesen 254 ember fertőződött meg eddig (márc.2), amiből 54 fő már teljesen meggyógyult, 25 tünetmentes és mindössze hatan vesztették az életüket (a hetvenes, nyolcvanas éveikben járó időskorú emberekről beszélünk).

Véleményem szerint ez egy 120 milliós országnál (ami tömve volt kínai turistákkal) azért nem egy olyan rossz eredmény. Lásd más országok esetében, jóval rövidebb idő alatt, jóval többen fertőződtek meg: Olaszországban hozzávetőleg 1000 ember, míg például Dél-Koreában 3700 ember kapta el a vírust. (A beutazás megtiltásának köszönhetően a kínai turisták Japánban mostanra teljesen eltűntek, mintha sosem lettek volna itt.)

Japánban a kultúra is segít a vírus feltartóztatásában: kézfogás helyett meghajlás van, ölelkezni két ezer éve nem ölelkeznek, találkozáskor pedig egymás arcát puszilgatni ismeretlen fogalom. Ezenkívül Japánban minden városban rend és tisztaság van, az emberek odafigyelnek egymásra és a higiéniára.

A kormány rendkívüli intézkedései

Mivel a vírust nem sikerült megállítani és újabb fertőzött embereket regisztrálnak, a kormány rendkívüli intézkedésre szánta el magát.

Az újabb megbetegedésekkel kapcsolatban azonban el kell mondani, hogy valójában mennyire kis számokról is beszélünk egy ilyen hatalmas országban. Íme néhány fontosabb város adatai: Tokióban (lakossága 15 millió, agglomerációja 30 millió) összesen 35 ember fertőződött meg, Aichi prefektúrában 29 ember, Ószakában 4 ember, Kiotóban 2 (ebből egy kínai, tehát egyetlen japán emberről beszélünk, aki kezelés alatt áll).
Egyetlen hely van, ahol a napokban hirtelen megnövekedett a fertőzöttek száma (69) Hokkaidó, ami két felelőtlen embernek köszönhető. Hokkaidót viszont a tenger választja el a főszigettől, csak repülővel lehet odamenni, így bizonyos értelemben el van zárva. (Az biztos hogy szigorítani fognak ott is.)

A kormány arra az elhatározásra jutott hogy az elkövetkezendő két hét kritikus időpont a koronavírus felszámolására: vagy sikerül most teljesen megállítani, vagy csak tovább fog terjedni. Ennek következtében azt a rendeletet hozták, hogy az iskolás gyerekek tavaszi szünetét előrébb hozzák – és az eredetileg március végén kezdődő szünetet – az egész hónapra kiterjesztik, így felfüggesztik a tanítást.

Ehhez tudni kell hogy Japánban április jelenti az új tanév kezdetét, így márciusra esnek a ballagások, évzárók, ünnepségek, ahol a gyerekek és felnőttek egyaránt részt vesznek. Mivel a koronavírus ilyen körülmények között könnyen tud terjedni, így minden ehhez hasonló eseményt felfüggesztenek.
Ez érvényes továbbá bizonyos sporteseményekre, céges rendezvényekre, illetve olyan jellegű ünnepélyekre, bankettekre, ahol tömegek gyűlnek össze. (Például a szumó versenyeket megtartják de nézők nélkül.)
Emellett kiemelten hangsúlyozzák az óvintézkedéseket (maszk, kézmosás, fertőtlenítőszer használata, gargarizálás) és a vonatokon, állomásokon is bemondják rendszeresen hogy mindenki ügyeljen a higiéniára.

Turizmus – Japánba utazóknak!

A tévhitekkel ellentétben a legtöbb turista látványosság nem zárt be! Nyitva vannak a világörökségi helyszínek, a szentélyek, templomok, kertek, parkok és a legújabb értesülések szerint sem tervezik bezárni őket. Az esetleges ceremóniákat, vagy ünnepségeket ha vannak felfüggesztik, de maguk a helyszínek nyitva állnak és óvintézkedésekkel segítik a működésüket (van olyan templom ahol maszkot adnak ha szükség van rá). Olyan helyek zárnak be egy rövid időre (2 hét), mint például a Tokyo Disneyland vagy az Osaka Universal Studio, de a Tokiói Torony (Tokyo Tower) például már nem függeszti fel a működését!

A látnivalók túlnyomó többsége tehát nyitva van, és a körülöttük lévő üzletek is működnek. Így a turizmus, még ha komolyan is megszenvedi a járványból fakadó nehézségeket, azért próbál kitartani. (A külföldi – főként kínai – turisták által ellepett látnivalókhoz egyre több japán érkezik, mert végre nyugodtan meg tudják őket tekinteni.) Ehhez tudni kell azt is hogy Japánban a buddhista templomok és sintoista szentélyek azért vannak hogy az emberek imádkozhassanak, főleg nehézségek idején. A japánok mélyen hisznek ebben, így sokan térnek be a szentélyekbe imádkozni a vírus minél hamarabbi megfékezéséért. Ilyen időkben a templomokat hosszabb időre bezárni nagyon furcsa lenne…

(Templomoktól függően különféle rituálékat is végrehajtanak a szerzetesek, például hideg vízesésben imádkoznak)

Tokiói Olimpia 2020

Többen megkerestek azzal hogy Japán már az olimpiát is lefújni látszik. Nem igaz! Abe Shinzó miniszterelnök hivatalosan is bejelentette, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy meg tudják tartani az 2020-as Tokiói Olimpiát. Nyilvánvalóan felmerült a kérdés, hogy mi lesz ha a helyzet tovább romlik, de mivel minden a vírus terjeszkedésétől függ, ezért erre a kérdésre nem lehet most még választ adni. Egyenlőre viszont semmilyen kijelentés nincs azzal kapcsolatban hogy lefújni tervezik Japánban az olimpiát. Szervezőként ugyanakkor Japánnak azon is el kell gondolkodnia, mi legyen akkor, ha náluk már megfékezték a vírust de más országokban továbbra is terjed. Ezekre a kérdéskörökre szintén nem létezhet még válasz.

Végszó – legfőképpen a kiutazóknak

Jól ismerem a japánokat és nap mint nap látom, ahogy minden elkövetnek hogy felszámolják a vírust. Errefelé elképzelhetetlenek olyan dolgok, hogy nincsen megfelelő ellátás, szakember vagy kórház a közelben. A TV-ben mindennaposak a megelőző óvintézkedések ismertetése, az utóbbi időben pedig egy QR kód is megjelent a képernyő szélén, ahol azonnal lehet tájékozódni. Nehezen tudnám elképzelni hogy egy ennyire szabálybetartó és rendezett nép, ne tudná megállítani a koronavírus terjedését.

Én bizakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy az elkövetkezendő két hétben komoly eredményeket fog Japán felmutatni. Mindezeket végiggondolva, a most kiutazó magyaroknak is azt tudom mondani, hogy ha ők is betartják az előírásokatés az állomásokon vagy tömegközlekedési eszközökön felveszik a maszkot, valamint rendszeresen kezet mosnak, és kicsit körültekintőbbek a szokásosnál – akkor nem kellene hogy baj legyen.

Az eredményeket látva mindenképpen be fogok számolni én is a történtekről.

A vírussal kapcsolatos információkat a Japán Egészségügyi Minisztérium oldaláról használtam fel.
Borítókép: Abe Shinzó japán miniszterelnök a koronavírusról való tájékoztatón (forrás).