Van néhány furcsa jelenség Japánban. Itt az egyik.
Annak ellenére, hogy egy rendkívül tiszta, biztonságos és gazdaságilag fejlett országról beszélünk – ahol a bűnözési ráta gyakorlatilag elenyésző számokat mutat – kiderül, hogy elképesztően jól szervezett, az egész országot lefedő, bűnözői csoportok léteznek a háttérben. Nincsenek illúzióim afelől, hogy minden népnek kivétel nélkül meg van a maga alvilága, de a japánok esetében ez valahogy mindig rendkívül ellentmondásosan hat. Hiszen ők azok, akik a földrengés után összeborult üzletben is türelmesen sorba állnak és kifizetik amit vásároltak, ők azok, akik egy órával hamarabb kezdik a munkát de kettővel később fejezik be, és ők azok, akik a két méteres zebrán se mennek át addig, amíg pirosan ég a lámpa. Még akkor sem, ha három percig semmi nem jön.
Az erőszak szervezet
A japán maffia, azaz a jakuza, igazából egy tömörítő fogalom a szervezetten működő bűncsoportokra, melyeket hivatalosan a „Boryokudan” (ejtsd: bórjokudan) kifejezéssel szoktak illetni, ami nemes egyszerűséggel annyit tesz, hogy „erőszak szervezet”. Általában ezt a megszólítást használják a hírekben és a hivatalos közlésekben is, míg a jakuza megmarad a bulvárnak és a köznyelvnek.
Érdekességképpen a japánok a jakuza szó hallatán általában a Yamaguchi-gumira (ejtsd: Jamaguchi-gumi) asszociálnak, ami nem véletlen, hiszen az ország legnagyobb bűnbandájaként ismert, és az elmúlt ötven évben tejhatalmat épített ki magának. Elképesztően hangzik, de a Jamaguchi szervezet több, mint tízezer tagot tudhat magáénak.
Van még egy kifejezés is ami talán már kevésbé ismert külföldön, de a jakuzák előszeretettel szeretik használni, próbálva ezzel is jobb fényben feltüntetni magukat. A hangzatos „gokudo” (ejtsd:gokudó), eredetileg a buddhizmusból származik és azt jelentette, hogy az illető mesteri szintre emelte magát valamiben, elérkezett az út végére. Később aztán sokaknak megtetszett ez a mély tartalmat sugalló szóösszetétel, mint például a szerencsejátékosoknak, akik úgy gondolták, hogy a társadalmi rétegeken kívül esve, pont megfelel számukra a gokudo elnevezés. Nyílt titok hogy a szerencsejáték biznisz évszázadok óta összefügg Japánban a bűnszervezetekkel, így innen már csak egy lépés volt, hogy anno a jakuza is átvegye. Mára már gyakorlatilag teljesen elfelejtődött az eredeti jelentés, és a gokudo a bűnszervezetek szinonimája lett.
A jakuza régen és most
Habár az utóbbi időben a jakuzák jelenléte lényegesen a háttérbe szorult, ez nem azt jelenti hogy mára már kivonták volna magukat a forgalomból. Szervezeteik és „üzleteik” behálózzák az országot, miközben még mindig óriási szeleteket hasítanak ki az ingatlan piacból is. Mai napig rendszeresek az összetűzések és az egymás közötti leszámolások, meglehet a hétköznapi emberek szintjét ez semmilyen formában nem érinti (maximum a hírek erejéig). A jakuza jól meg van a saját árnyékvilágában és nem foglalkozik a kívülállókkal. Manapság felismerni sem egyszerű őket, mert úgy öltöznek, mint az üzletemberek, nem keresik a feltűnést, és állítólag az új generációsok közül, sokuk testét már tetoválás sem borítja, mert csak hátrányuk származna belőle az üzleti életben.
Rengeteg egyéb más ok mellett, az előbb említett nyilvános szereplések is közre játszottak abban, hogy az állam végül új fajta törvényeket vezessen be, és amennyire csak lehet visszaszorítsa, illetve megnehezítse a jakuza működését. Többek között ezek a törvények, a gazdasági recesszió és a kulturális változások – miszerint manapság a fiatalok körében már nem menő jakuzának állni – együttes csapásának köszönhetően, mára már jelentősen meggyengült a jakuza, és közel sem rendelkezik akkora erővel, mint fénykorában. Sok szervezet összezsugorodott, vagy megszűnt, míg néhányan beolvadtak a nagyobb szervezetekbe.
De azért félteni nem kell őket. Ha lejjebb olvasol, mindjárt megtudhatod miért.
Nagyfőnökök a címlapon
Nem olyan régen történt, amikor egyik nap lesétáltam a sarki kis boltba, és az újságos pult körül nézelődve, megakadt a szemem az egyik magazinon. Nagy betűkkel (helyesebben szólva kanjikkal) virított a borítón, hogy „Jamaguchi-gumi”, miközben maffiavezérek színes képei néztek az emberre. Gondoltam, hogy ezt nem hagyhatom ki, és belelapoztam ebbe a több mint száz oldalas, vaskos magazinba. Az utolsó példány volt belőle a polcon.
Elképedtem.
Csakúgy dőlt belőle a részletes információ a jakuzáról. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy bárki nézegethesse a Jamaguchi bűnszervezet családfáját és felépítését, miközben vesz magának egy bentós dobozt ebédre. Hatalmas színes fotók ezekről a kőkemény bűnözőkről, miközben imádkoznak a temetési szertartásokon, ceremóniákon vesznek részt, vagy éppen vonulnak az állomásokon. Pontos leírások a közelmúlt eseményeiről, beszámolók a találkozókról, a ranglétrán való emelkedésekről, leszámolásokról. Mintha az FBI éves összefoglalóját olvasnánk.
Megkapjuk a neveket, fényképeket, mindent és mindenkit könnyedén be lehet azonosítani. De ha ez még mindig nem lenne elég, akkor extraként még térképet is kapunk, bejelölve rajta az utóbbi időben történt leszámolásokat.
Ilyet még nem láttál
S akkor jöjjön, aminek jönnie kell. Ez nem egy kamu összeállítás, nem valamelyik filmből kiragadott snitt.
Ezek a csávók igaziak. Japán legnagyobb bűnszervezetének, a Jamaguchi-guminak a legfrissebb családfája. A Nagyfőnökök listája, akik jelenleg, most ezekben a percekben is, valahol irányítják az üzleteiket, szervezik érdekeltségeiket…
A mai napig nem értem, hogy lehet ilyen információkat ennyire szemtelenül nyilvánossá tenni. Ráadásul mindezt fillérekért (nagyjából két ezer forintért). Nem értem ki az a kiadó aki ezt így bevállalja, és nem fél a következményeitől. Nem értem, hogy lehetnek szabadlábon ezek az emberek, mikor a napnál világosabb, kik is valójában.
Sok a kérdés, de egy valami biztos. Érdekes ország ez a japán, minden kontrasztjával együtt!
