Interjú egy japán teamesterrel


Ota Toru (ejtsd: Óta Tóru) egy nem mindennapi ember. Azonkívül, hogy a japán teaszertartás mestere és a Kodokan vezetője is egyben (erről lesz szó az interjúban), valójában Kiotó egyik híres, tradicionális édesség márkájának, a száz éves Oimatsu családi vállalatnak is a jelenlegi vezérigazgatója. Az alapítástól számolva ő a harmadik generáció, aki továbbviszi a céget.

Ota-san tehát igazi kiotói, felmenői is mind itt születtek, gyermekkorától tanulta a japán művészeteket, még az ikebanában és a lovasíjászatban is jártas. Ezenfelül egyetemi professzorként is tanít, rendszeresen tart előadásokat. Fő szakterülete a gasztronómia, az édesség kutatás, a japán hagyományos kézművesség és természetesen a teaszertartás, amiről könyveket is írt…

Jómagam elsősorban a japán teaszertartásról akartam Ota-sant kérdezni, de ahogy arra számítani lehetett, egy ilyen sokszínű, nagytudású ember esetében, sokkal mélyebb lesz a történet perceken belül. Ennek pedig az lett a következménye, hogy az egy órás interjú alatt rengeteg érdekes témát jártunk körül Japánt illetően. Úgy gondolom akik érdeklődnek eziránt az ország iránt, azok számára rendkívül érdekeset gondolatokat és információkat fog tartalmazni! Vágjunk is bele!

Nagyon köszönöm, hogy elfogadta az interjút és időt szakít rám.
Habár mi már ismerjük egymást és többször is volt lehetőségem önöknél járni, lenne szíves bemutatni az olvasók számára is, hogy mi is pontosan az a Yuhisai Kodokan? Hogy hol is vagyunk most?

A Kodokan történelme az Edo-korszakig vezethető vissza. Nagyjából 250 éve kezdte meg a működését. Alapítása egy rendkívüli emberhez köthető, bizonyos Minagawa Kien tudóshoz, nyelvészhez, aki az ázsiai orvostudomány szakértője is volt egyben. De Minagawa nemcsak a tudományokért rajongott, hanem a művészetekért is, sőt még verseket is írt. Fantasztikus elme volt. Közel háromezerre teszik a tanítványai számát.

Ha valaki járatos a japán művészetekben meg fog döbbeni milyen nevekre talál a Kodokan történetében. Olyan híres festők tanultak itt mint például Maruyama Okyo, Ito Jakuchu, Nagasawa Rosetsu, vagy Matsumura Keibun.

Ezek tényleg elképesztő nevek, sokuk nemcsak Japánban ismert, hanem a világban is.

Igen. De említhetném Nakagawa Junan tudóst is, aki a nyugati anatómiáról írt könyvet. Vagy Ueda Akinari prózaírót, akiről mindenki tanul Japánban, ő írta a híres szellem (obake) történeteket és sok más mesét. Tehát nem csak művészek, hanem tudósok, írók, magas rangú szamurájok, és daimyok (hadurak) is találkoztak itt. Utóbbiak szponzorálták az intézmény működését.

Röviden összefoglalva tehát a Kodokan egy nagyon magas színvonalú, privát iskolának, kultúrális központnak felelt meg az Edo-korszakban.

Ez azt jelenti, hogy akkor a mostani épület is 250 éves?

Nem, ez az épület már nem az eredeti. A jelenlegi Kodokan a Meidzsi-korszakban épült és amikor mi átvettük – 12 évvel ezelőtt – rendkívül rossz állapotban volt. A telket egy pénzéhes intaglancég meg is akarta szerezni, hogy aztán az épületet ledózerolva lakóházat építhessenek a helyére. Ezt úgy éreztük, hogy nem hagyhatjuk, mert egy rendkívüli kultúrális örökséget vesztenénk el. Még a bíróságon is harcoltam ellenük.

Tudja jól Péter, hogy ellentétben Európával, nálunk minden régi épület fából készült, ezért a mai eszközökkel pillanatok alatt le lehet bontani őket.
Minden amit most itt lát, az elmúlt bő évtized munkája. Sokat dolgoztunk rajta, mindent felújítottunk. Kert sem létezett, nem hogy moha.

A Yuhisai Kodokan ősszel.

És milyen szerepet tölt be most a Kodokan az önök keze alatt?

Legfőbb célunk, hogy támogassuk a japán kultúrát és életben tartsuk a tradiciónális művészeket. Ezt úgy próbáljuk elérni, hogy folyamatosan szemináriumokat tartunk. Rendszeresen zajlanak nálunk előadások, teaszertartások, nó színház és waka (japán költészet). Szerteágazó a tevékenységünk.

A koronavírus előtt sok külföldi látogatónk is volt, jópár híresség és színész is megfordult már nálunk. Nemrég például a világhírű teniszezőnek, Roger Federernek tartottam teaszertartást.

Ha jól tudom, akkor összeköttetésben állnak híres hotelekkel is, gondolom innen is a sokan érkeznek.

Igen, a Kiotói Four Season Hotelbe például rendszeresen járok, ott én építettem a japán kertet.

Engedje meg nekem a kérdést. Ha jól sejtem akkor ön, Ota úr a tulajdonosa, illetve az elnöke a Kodokan-nak?

Nem egészen. “Közösségi Érdekeket Egyesítő Alapítványként” vagyunk beregisztrálva, így ebben az értelemben nincsen főnök. Az igazság az, hogy ez rengeteg pénzbe került és óriási hitelt vettünk fel, de más megoldást nem találtunk. Bízunk abban, hogy egy kicsit példát is mutatunk a munkásságunkkal. Ha nem teszünk erőfeszítéseket a kultúránk megőrzése érdekében, akkor Kiotó elfogja veszíteni a jelenlegi státuszát.

Nem fordultak segítségért vagy támogatásért az államhoz, esetleg a városi önkormányzathoz?

Próbálkoztunk a városnál, a megyénél, az államnál, nagy cégeknél, de mindenhol elutasítottak. Nincs benne pénz…. úgy tűnik ez volt az egyetlen baj. Így hát alapítványként regisztráltuk be. Így nehezebb tönkretenni is.

Ezt, hogy érti?

Nem tudom, hogy önöknél Magyarországon létezik-e, de Japánban van egy borzasztó törvény, amit úgy hívnak, hogy örökösödési adó. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a halálom után az állam elveszi a vagyonomat. Rosszabb, mint Kína. Náluk kommunizmus van, de még ott sem létezik ilyen rendelkezés.

Ez mindenkire vonatkozik Japánban?

Jelenleg a negyven millió jennél nagyobb vagyon hátrahagyása esetében az állam kőkeményen megadóztatja az örökösöket. Ez azt jelenti hogyha például én a Kodokan telkét birtokolnám, ami tegyük fel, hogy 300 millió jent ér (900 millió Ft) akkor ennek az összegnek a felét kellene az örököseimnek adó formában befizetni. Nyilván ennyi készpénze senkinek nincs, így mit csinál ilyenkor az állam, fogja és elveszi. Japán egy olyan ország ahol a kultúra támogatását egyáltalán nem segíti az állam.

Meglepő számomra amit mond, hiszen tőlünk külföldiektől nézve, önöknél rendkívül erősen élnek a tradíciók, a kultúra, azt hinné az ember, hogy ebben az államnak is érdeme van.

Sajnos egyáltalán nem. Az állam nem ad arra pénzt, ami nem termel profitot. A befizetett adókból ugyan visszatérít valamennyit támogatások keretében, nekünk is jár valamennyi, de hihetetlenül körülményes az egész. Szörnyű rendszer. Szigorú vizsgálatok, rengeteg papírmunka… Ha jól tudom Franciaországban és Olaszországban például sokkal jobban támogatja az állam a kultúrát.

Rendkívül tiszteletreméltó, hogy ennyi nehézség ellenére is felújították és beindították a Kodokan-t…

Ota Toru san kimonóban a Yuhisai Kodokan központi termében.

Tudja Japánnal az a probléma, hogy nem rendelkezik semmilyen nyersanyaggal. Nincs olajunk sem, mint például a Közel-Keleten, vagy Amerikában. De említheném Oroszországot is. Bár azt tudom, hogy Európában önöknél is, nagy részt hozzánk hasonló a helyzet. Szóval ha nincs nyersanyag, akkor nem marad más mint, hogy az eszét használja az ember. Hogy tanuljon. Hogy gondolkodjon, hogy művészeteket gyakoroljon és fejlessze a kultúráját.

Régebben ezt a politikusaink is értették, nagyjából a hetvenes-nyolcvanas évekig. A korábbi vezetőink nemcsak a saját érdekeiket vették figyelembe, hanem az emberekét is.
Péter, maga is ismeri a japán teaszertartást, tudja hogy mennyi erőfeszítést és munkát igényelnek az előkészületek a vendégek kiszolgálását illetően. Ezenfelül tanulni is kell hozzá, hiszen ismeretek nélkül az egész nem működik.

A japán tea szertartás, mint ugye az omotenashi (japán stílusú vendéglátás, kiszolgálás) egyik mintaképe.

Ha az emberek kölcsönösen megtanulják tisztelni egymást, akkor egy nagyszerű ország jön létre, nem igaz? Önöknél Európában is sok kicsi ország van ahol magas szinten van az oktatás. Mindenki teljes erőbedobással tanul, próbálja kihozni a maximumot a lehetőségeiből.

Hízelgő, hogy így gondol Európára, de talán ez az országoktól is függ…

Ha sok a munka, akkor nagy a boldogság is, nem igaz? Ott van például Észtország vagy Csehország. Kicsi országok, de annál okosabbak.

Régebben mi japánok is rengeteget tanultunk. Egy kicsi szigetként próbáltunk mindent eltanulni, amit csak lehetett a hatalmas Kínától. Őszintén szólva történelmünk elején mindent Kínától tanultunk. Viszont ami rendkívüli volt az akkori emberekben, hogy megvolt a képességük átültetni a tanultakat a saját nyelvükre, majd átformálták azt a saját világképükre ezzel teremtve meg a kultúránk alapjait. Így alakult ki a waka, a japán költészet is.

Nagyon jól össze tudtunk kapcsolódni a természettel is…

Népünk például egészen mostanáig nagy hangsúlyt fektet az évszakokra. Tél-tavasz-nyár-ősz, régtől kezdve úgy gondoljuk, hogy minden egyes nap történik valamilyen apró kis változás a természetben. Ezeket a finom kis eltéréseket érezzük, felismerjük, majd megpróbáljuk szavakkal, képekkel kifejezni, összekötni a művészetekkel évszázadok óta. Sok helyen jártam már életemben, de úgy gondolom a japán emberekre jellemző érzékenység, az egész világon egyedülálló. Európában például sokkal élesebbnek tűnik számomra az évszakok elválasztása, tudja, egy-kettő-három-négy és kész le van tudva. Nálunk ez egy picit más. Kiotóban például különösen figyeljük a változásokat. Városunkat hegyek veszik körül és ahogy az éggel összeérnek minden egyes nap, más és más például a színük… Észleljük ezeket a halvány változásokat és ez megihlet minket.

Szóval kicsi országként, okosak voltunk…

Voltunk?

Bizonyára ön is tudja, hogy durván a kétezres évfordulóig Japán fantasztikusan jól teljesített.

Gondolom ezalatt a gazdasági robbanást és az utána következő időket érti.

Igen, így van. Tudja miért voltunk azokban az időkben annyira sikeresek? Mert az előző generációk rendkívül műveltek voltak.

Elnézést, de nem tudom nem kihallani a szavai mögött… mintha a jelenlegi Japánnal nem igazán lenne megelégedve, mindent múlt időbe tesz…

Nem arról van szó, hogy nem vagyok megelégedve, csak azt mondom hogyha most nem tanulunk, akkor egy pillanat alatt el fogjuk veszíteni azt ami van. Én hiszek abban, hogy a japán kultúrának van szerepe ebben a világban. Jó példa erre az ön könyve is, aminek a KOKORO címet adta és a mi szellemiségünkről szól. Vagy ott van például a judo harcművészet, amit gyakorol. Hiszek abban, hogy a kultúránk be tud tölteni egy szerepet a nagy világban.

Ota-san lóháton a Shimogamo Szentélyben.

Az ázsiai országok közül Japán kivételes abból a szempontból, hogy mi soha nem voltunk senkinek a gyarmata. Ennek pedig az az oka, hogy az akkori vezetőink okosak voltak. Az is nagyon érdekes például, hogy az európaiakat mindig is érdekelték a japán műalkotások. Míg a nyugati ember nehezen tudja megkülönböztetni, hogy mi az ami Ázsiából jön és nem kínai, addig nagyon gyorsan felismeri, hogy mi az ami japán. Valójában nyugaton nagyon sokak házát díszítik japán képek és festmények. Ismeri például a cseh festőt Mucha-t, vagy Klimtont, esetleg Émile Gallé-t? Az art nouveau művészeti stílus képviselőit? Ezek az emberek rendkívül nagy hatással voltak az akkori európai művészetekre. És nem tudom, hogy tudja-e, de valójában nagyon sokat merítettek a japán művészeti stílusokból. Ez azt jelenti, hogy abban a korszakban a japán kultúra olyan erővel bírt, hogy a nyugati a világra is képes volt hatni.

Nagyon sok országban vannak a műtárgyaink közül is. A második világháború után az amerikai katonák különösen sok mindent vittek el.
A kínai stílustól tehát bizonyára eltérünk a nyugati emberek szemében is….

Értem amit mond. Japánnak van egy jellegzetes kifejezés világa, aminek az alapjait mégha Kínától is tanulta, végül rendkívül sajátságos.

Ha egy szóval kellen mondanom, akkor kifinomultabb, érzékenyebb. Az is igaz, hogy Kínához hasonlóan nálunk nem nagyon változott a politikai rendszer sem. Nem igazán történtek nagy változások a történelmünkben. Kínában például sokkal gyakrabban alakult át az ország berendezkedése. Amikor egy új császár átvette a hatalmat, akkor lesöpörtek mindenkit az asztalról és újraírták a rendelkezéseket. Ennek következtében pedig az egész rendszer megváltozott.

Nagyon érdekes amit mond. Jobban belegondolva, ha tényleg nagy változásokról beszélünk a japán történelem során, akkor az a sógunátus (szamuráj korszak) megszűnése és a nyugati mintára való berendezkedés volt.

De az igazság az, hogy belülről akkor sem változott sok minden.

Egyetértek. Bizonyos értelemben az önök gondolkodásmódját tekintve, mintha évszázadok óta sok minden nem változott volna…

Ahogy mondja. Lecseréltük a hakamát nadrágra, a kimonót meg öltönyre. (nevet) Péter, maga is itt él Kiotóban, tudja jól hogy semmi különös nincs abban, hogy ha valaki kimonót hord nálunk, teljesen hétköznapi. Európában tradicionális öltözéket talán a nők hordanak egy-egy ünnepnapon, nem?

Vagy még akkor sem..
Én például a japán főnökömtől hallottam azt az elgondolást, hogy Japán azért tudott annyira gyorsan berendezkedni a nyugati mintára, mert a már létező rendszer rendkívül jól ki volt építve és olajozottan működött.

Pontosan. A forma ugyan változott, de a szellemiségünk nem. Az egész történelem során ki-be zártuk a kapuinkat. Először Koreától és Kínától tanultunk, majd a középkorban Európától. A sógunok viszont hamar felismerték, hogy ahol megjelennek a keresztény hittérítők, ott előbb-utóbb elkezdődnek a hódítások és gyarmatosításnak vetik alá a népeket. Így hát újból bezárkóztunk, jó pár száz évre. Aztán jött a Meidzsi-restauráció. Minden korszakban érkezett tehát hozzánk egy olyan kultúra, ami előrébb járt tőlünk, és mi tanultunk belőle. Egészen addig amíg a második világháborúban ki nem kaptunk az amerikaiaktól és egy borzasztó rossz mintát választottunk magunknak…
Mert nincs kultúrájuk. Amerikában a pénzcsinálás helyettesíti a kultúrát. Meg a szupermarketek és a üzletláncolatok kiépítése…

Japán pedig ezt átvette…

Eleinte persze működött! Mert az amerikai automatizált gyártás és az akkori japán vállalatok vezetői mint a Sony, vagy a Sharp – és még lehetne sorolni – rendkívül okosak voltak, így egy jó kombinációnak bizonyultak. Volt érzékünk ugyanakkor a dizájnhoz és a formához is a művészeteinknek és kultúránknak köszönhetően. A kínai termékekkel összehasonlítva szebbek voltunk és megbízhatóbbak. Ez a fejlődés azonban a kétezres évfordulóig tartott ki. Amerika is ekkor kezdett el látványosan veszíteni az erejéből. És most nagy bajban van, mert a kultúrájuknak nincs alapja, nem tudnak miből táplálkozni. Mi japánok pedig kezdjük ezt végre felismerni… Hogy nem jó mintát követtünk és hogy van nekünk saját kultúránk.

Nekem is az a tapasztalatom az utóbbi időben – az elmúlt 5-6 évben – hogy mintha a japán fiatalokat jobban kezdené érdekelni a saját kultúrájuk. Ennek az okát pedig abban látom, hogy a koronavírus előtt ugrásszerűen megnövekedett a külföldi turisták száma, ami bebizonyította számukra, hogy bizony Japán egy érdekes és különleges ország.

A japán teaszertartást gyakran halvány fényben tartják, hogy még hangulatosabb legyen.

Persze. Mert mi érdekli a külföldieket? A zen buddhizmus, a harcművészetek, a teaszertartás, az ikebana… Végre mi Japánok is kezdjük újból felfedezni a saját értékeinket. És akkor most már pontosan érti, hogy mi a Kodokan célja.

Meglehetősen elkaladoztunk, de engedje meg, hogy kérdezzek még a japán teaszertartásról, hiszen ez is nagyon sokakat érdekel. Ha röviden össze kellene foglalnia, számunkra is érthető módon, mit mondana, mi az a japán teaszertartás?

Teával szolgálni a vendéget.

Alapjában véve, tehát akkor ennyire egyszerű lenne?

Igen. Csak azt kell hozzá tennünk, hogy ez a szertartás négy órát vesz igénybe.

Azt hiszem aki először hallja ezt, az most igencsak meglepődik. Kifejtené egy kicsit, hogy mégis mi tart négy órán keresztül?

Az egész azzal kezdődik, hogy a tea előtt ételt szolgálunk fel. Tradicionális japán ételt. Mielőtt azonban ez megtörténik, szeretnénk megtisztítani a lelkünket, ráhangolódni a szertartásra, úgyhogy végigsétálunk a kerten. Ehhez viszont a kertet is el kell készíteni…

A japán kertek pedig igencsak különösek és sok munkát igényelnek…

Ahogy mondja. Habár a japán kert rendkívül természetesen hat, valójában teljesen emberalkotta és állandó, napi szintű karbantartást igényel.

És itt kapcsolódik be a teaszertartás is, aminek a különlegessége abban áll, hogy minden egyes alkalomra egyetlen alkalomként tekintünk. Megváltoztatjuk például a kertben lerakott sétálókövek helyét, vagy magasságát. Vagy máshová költöztetünk egy növényt. Vagy máshogy metszünk le egy ágat.

A Yuhisai Kodokan kertjéből egy részlet. Ota-san jóvoltából itt vehettük fel a Kokoro könyv promóciós videóját is.

Dehát ez rengeteg plusz munkát igényel és nem biztos, hogy a vendég felismeri?

Ez az egésznek a lényege. Ezt hívjuk omotenashinak, ahogy ön már előbb is említette. Ugyanígy a japán édesség, a wagashi is – amit kézzel csinálunk és a szertartás során kínálunk fel – minden egyes alkalommal más és más. Arra az egyetlen, soha vissza nem térő alkalomra szól. Csakúgy mint a falra akasztott kalligráfiák, vagy festmények. Több száz darab van belőle nálunk, amelyeket mindig kombináljuk és az adott alkalomra dísztjük vele a teaszobát. Az évszakok mentén aztán változnak a virágok is. Soha nincs tehát két teljesen egyforma szertartás.

Elképesztő amit mond…

Visszatérve tehát, miután a kertben végigsétáltak a vendégek és jelképesen is megmosták a kezeiket (ahogy a sintó szentélyekben szoktuk), belépnek a teaszobába és leülnek a kiakasztott kalligráfia, vagy festmény elé. Miután elgondolkoztak a kiírtakon, következik az étel és a szaké felszolgálása.

Úgy érti, hogy alkoholt is fogyasztanak a teaceremónián?

Igen. A wagashi és a szaké is egy fontos eleme a szertartásnak. Amíg a vendégek lazítanak addig elkészítjük az édességet és miután azt is elfogyasztották újból kimegyünk a kertbe. Erre az alkalomra található egy tetővel fedett kis pihenő pad, ahol lehet dohányozni és gyönyörködni a kertben.

Egy lélegzetelállító japán édesség a Kodokanban tartott 2021-es Wagashi kiállításon.

Ez az ön stílusa a japán teaszertartást illetően, esetleg a Kodokan-é?

Nem, ez négyszáz éve így zajlik Japánban. Csak a legtöbb helyen erre már nincs idő, sok az ember, így egy matcha teára és egy wagashira butítják le az egészet. A hagyományos forma szerint a matcha teát már csak azután szolgáljuk fel, miután megtörtént az étkezés, a vendégek relaxált állapotban vannak és kigyönyörködték magukat a kertben. Ekkor jön a koicha (sűrű típusú matcha tea) amiben a koffein megteszi a hatását, és a vendégek felfrissülnek, kitisztulnak. Sok különleges teáscsészénk van a matcha felszolgálásra is. Emlékszik legutóbb önnek egy olyan csészében kínáltuk a teát, ami a hírdhedt sógun, Toyotomi Hideyoshi-jé volt.

Fantasztikus élmény volt számomra, amit nem győzök önnek köszönni. (meghajol)

Összekapcsolódott a lelke egy pillantra Hideyoshi sógunnal. (Nevet) Ugyanabból a pohárból ivott amiből évszázadokkal ezelőtt országunk egyik legnagyobb vezetője. Ilyet nem igazán csinálnák önöknél Európában, nem? Elmossák aztán visszarakják a helyére, ki foglalkozna ilyen részletekkel… (Nevet)

Valóban nem nagyon hallottam hasonló esetről…

Mi itt a Kodokanban hisszük, hogy az ilyen történelmi tárgyak nem felétlenül a múzemuok vitrinjeibe valóak. Használjuk őket. Ha emlékszik egy hétszáz éves tekercset is akasztottunk akkor önnek a falra, amit egy híres szamuráj írt. Azt azért választottam mert tudtam, hogy Péter kedveli a harcosokat.

Természetesen felejthetetlen volt…
Az is érdekes számomra, hogy említette a dohányzást is. Ez is megengedett?

Igen, ez is a szertartás része eredetileg.

És ha valaki nem dohányzik?

Tudja, erre a régi időkben nem igazán volt példa…

Azt akarja mondani, hogy négyszáz évvel ezelőtt is egy teazertartáson dohányoztak a résztvevők?

Azokban az időkben dohányoztak csak igazán, mivel ekkor lett ismert a dohány a portugálokon és spanyolokon keresztül. A nyugatról szerzett különleges ajándékkal nagy örömmel kínálta egymást az akkori elit. De tovább megyek, régen még borral is tartottak ceremóniát. Valójában ebben a korszakban a kulturális életre nagyon nagy hatással voltak a katolikus hittérítők. A teaceremónián például amikor a poharat megforgatjuk és úgy adjuk tovább, valójában ez is a katolikusoktól átvett mozdulat, csak ők a borospohárral csinálták ezt. Még a teáscsésze megtörlésének mozdulata is ugyanaz..

Ezek igazán meglepő tények számomra…

A japánok rendkívül ügyesen tudnak más kultúrákból átvenni dolgokat, hogy aztán beépítsék a sajátjukba. A teaszertartásnak is ez volt a kezdete, még Sen-no-Rikyu (ejtsd: Szen no Rikjú) előtt. Ezt fejlesztette aztán ő tovább és mindenhez jelentést párosított.

Amennyiben tehát valaki részt szeretne venni egy igazi japán teaszertartáson, akkor önöknél jelentkezhet?

Igen, a weboldalunkon keresztül fel veheti velünk a kapcsolatot.

És nem árt ha négy órával számol az ember…

Körül-belül.

És hánytól szoktak kezdődni ezek a szertartások?

Erre több variáció is van. Formailag hét típust is megkülönböztetünk. Valamelyik a reggeli órákban, valamelyik a déli órákban, vagy az esti órákban zajlik. De van arra is metódus, amikor hirtelen érkezik a vendég. Olyan szertartás is van, amit kizárólag a hóesés napján lehet tartani. Ilyenkor hajnali három vagy négy órától kezdünk. Igencsak különleges a hangulata.

El tudom képzelni. Gondolom az előkészületek ilyenkor különösen nem lehetnek egyszerűek.

Minden egyes szertartás sok előkészületet igényel. Sok munka szükségeltetik hiszen minden egyes alkalom más. Tudja ha ezt sokan megtapasztalnák a világon, hogy mennyi fáradságot igényel a vendégek kiszolgálása, akkor nem lennének többé háborúk. Mi így gondolkodunk.

Ota-san, ön teamester ugye. Megkérdezhetem, hogy mennyi idő, hány évbe kerül még valakiből mester lesz?

Nincs ilyen. Több irányzat is van Japánban, nagyjából hetven iskolát különböztetnek meg. Ha valaki tanulni szeretne, akkor el kell szegődni az adott irányzat jelenlegi mesteréhez és közvetlenül tőle kell tanulnia. Amikor pedig a mester úgy látja, hogy a tanítvány elsajátította a tanultakat, na akkor akkor lesz valakiből mester. Ilyenkor egy új nevet is kap az ember, az én nevem például a tea világban, Ota Sotatsu.

Mester, nagyon köszönöm az interjút és az idejét.

Nagyon szívesen Péter.

Egy közös kép Ota-san-nal a Kodokanban.

Ha tetszett az interjú feltétlenül nézd meg az alábbi oldalakat!

A Yuhisai Kodokan hivatalos oldala, rajta egy kis videóval a teaszertartásról!

Az Oimatsu édesség márka oldala.

A KOKORO című könyv, aminek  a videóját a Kodokan gyönyörű ketjében vettük fel.

Matcha Kyoto Webáruház, eredeti japán matcha teák, amilyeneket a teaceremóniákon is használnak. (Magyar ügyfélszolgálattal!)

japán kultúra