A természet lágy ölében, egy kis mesevilágba csöppenve – valahogy így érzi magát az ember a képeken látható japán falucskában sétálva. Márcsak azért is kelthet bennünk ilyen benyomást a nyevltörőnek is tökéletes Kayabuki no sato (ejtsd: Kajabuki-no-szato), mert a hozzávezető út is egy kisebb kaland tud lenni.
Pláne akkor, ha a cél elérésének érdekében a gps kiválassza nekünk az egyik legnehezebben járható hegyi utat, ahol egy-egy kanyargósabb szakaszon hirtelen visszafelé kezdenek el az autók tolatni, így próbálva elengedni a szembejövő forgalmat… Szelíd motorosok, erdőjárók és őrül.. (khmm…) akarom mondani megszállott túrabiciklisek is gyakran tarkították utunkat, nem beszélve az egyik pihenőhelyen található kopott, de annál hangulatosabb rámen étteremről, ahol őz és vaddisznó hús is szerepelt a kínálatban. Ejha, ez aztán a csemege!
Nádfedeles házak faluja
Japánban több, nádfedeles parasztházairól elhíresült falu is található, ezek közül talán a legismertebbek, a világörökségi helyszíneknek is nyilvánított Shirakawa-go és Gokayama. Róluk azonban tudni kell, hogy meglehetősen távol esnek a legfőbb útvonalaktól (a hatalmas Gifu prefektúra északi csücske körül csoportosulnak) , amiket bizonyára nem mindenki tud beiktatni Japánban jártakor. Ilyenkor tud kapóra jönni a Kayabuki no sato, azaz a “Nádfedeles házak faluja” ami Kiotó városától kb. 1,5-2 óra távolságra esik. Természetesen ez csak annak lehet érdekes, aki szereti az ilyen stílusú hangulatot.
Ha szereted a falusi idillt
Ha szereted a természetet és a nyugalmat, akkor bizonyára szívmelengető látványt fog nyújtani számodra a japán hagyományos parasztházak látványa. A szigetország nyüzsgő metropoliszai után, kész felüdülés lehet egy kirándulással eltöltött fél, vagy akár egész nap, ebben a kis mesevilágban. A legérdekesebb az egészben, hogy a falu él és virul, láthatjuk a földeken és a házaik körül békésen dolgozó helyieket, miközben kedvünkre sétálhatunk a dimbes-dombos utcasorok között, fagyizhatunk, teázhatunk, de el is veszhetünk a festői völgyben…
A Kayabuki no sato Kiotó prefektúra északi oldalán, Miyamában található egy olyan területen, ahol mindig is sokan utaztak át. Japán elképesztő történelme, még itt, ezen a látszólagosan elrejtett vidéki ponton sem ismer határokat. Állítólag 1200-1300 éves körül lehet a szegmenseiben ma is létező „Makréla útvonal” (Sabakaido), amin keresztül sózott halakat szállítottak a kereskedők Fukui megyéből, egészen Kiotó belvárosáig, miközben ezen a tájékon is áthaladtak…
Ez a csendes kis hegyi falu – akárcsak a fent említett Shirakawago – egyértelműen a hagyományos nádtetős házairól híresült el, ami meglehetősen ritkának számít, még a hagyományokat nagy becsben tartó Japánban is. Az itt található 50 épületből, mindössze 38 nádtetővel borított házikó maradt, amelyek legtöbbjébe nem léphetünk be (jól is nézne ki, hiszen laknak benne), de úgy gondolom az élményből ez semmit nem von le.
Magyarként ráadásul az ember nem is érzi ezeket az épületeket olyan távolinak, hiszen rendkívül hasonlítanak a mi földjeinken található nád vagy szalmafedeles parasztházakhoz. Fura egy érzés, hogy a Távol-Kelet eme eldugott pontján egy hozzánk ennyire közel álló kultúrával lehet találkozni. Egy-két házikóról nekem az Öreg néne őzikéje című mese jutott eszembe, még akár az is játszódhatna itt! Ki tudja, a végén még csak kiderül, hogy egymás rokonai vagyunk! 🙂
Végeredményben tehát a falu hangulata, a gyönyörű természet, a rengeteg színes virág és a tisztavízű folyó tényleg tökéletes helyszín a kikapcsolódni vágyóknak. Nagyon úgy tűnik, hogy nem sok ehhez hasonló helység marad fenn, modern, pörgős világunkban.
Reméljük, hogy a japánok hagyomány szeretete és tisztelet a jövőben is ki fog tartani és nem csak a történelemkönyvek oldalairól fog ilyen kilátást elénk tárulni. Ha valakit végképp magával ragad a hely atmoszféfája, vagy csak szeretne egy csendes éjszakát eltölteni, annak lehetősége van a kevés szállók valamelyikében megpiheni. Bár minden bizonnyal érdemes előrefoglalni!
