Két-három éve élhettem Japánban, amikor kezembe került egy könyv. Azon kevés japánul írott dolgok közé tartozott, amelynek egyből el tudtam olvasni a címét. A könyvborítón egy meglehetősen bölcsnek tűnő, vidám öregember mosolygott vissza. Érdesnek tűnt, így hát beleolvastam. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy erőlködés nélkül tudtam haladni a szövegen. Kiderült aztán, hogy ez a borítón mosolygó, vidám öregember nem más, mint Sakai Yusai (ejtsd: Szakai Júszai), aki a tendai nevű buddhista irányzatnak, az egyik legnagyobb alakja volt, a modern Japánban. Nagyszerű, könnyen érthető stílusát, mi sem igazolja jobban, minthogy jómagam is, el tudtam olvasni a könyvét. Sakai mester képes a nehéznek tűnő dolgokkal kapcsolatban is világosan, mindenki számára érthető módon fogalmazni. Írása mentes az elvont filozófiától, olyannyira a mindennapokban „harcoló” emberek számára szól, hogy még a „buddhizmus” szót sem nagyon használja.
Magyar nyelven tudtommal ezidáig nem jelent még meg, így most a szabadfordításommal leszünk kénytelenek beérni. Bízok benne, hogy számodra is hasznos lesz.
A lélek megnyugvásához vezető út
Úgy gondolom, amikor legtöbb ember meg akarja határozni, hogy milyen életet is válasszon magának, akkor óhatatlan olyan célokat tűz ki magának, mint a gazdaggá válás, vagy a minél jobb állás megszerzése. Jelenlegi világunk is mintha erre ösztökélne minket. Ahhoz tudom ezt hasonlítani, mintha egy lóversenyen futnánk mindannyian, és hajtanánk magunkat vállvetve. Na, de attól még, hogy valamelyikünk egyszer-kétszer átvette a vezetést, és egy orrhosszal megelőzte a másikat, egyáltalán nem biztos, hogy a végső győzelmet is ő aratja le, nem igaz? Ahhoz, hogy megtaláljuk azt az utat, amelyben a lelkünk is megnyugvást talál magának, félre kell tennünk az olyan vágyakat, mint a hírnév, a pénz, a rang, vagy a ranglétrán elfoglalt helyünk. Hiszen, ha csak annyit el tudnánk érni a mindennapokban, hogy boldoggá tesszük a környezetünkben élő embereket és velük együtt mi magunk is jól éreznénk magunkat a bőrünkben, akkor ezek a felesleges és hirtelen jött vágyak, maguktól tova szállnának!
Csakhogy az egyik ember amikor meglátja, hogy a másik előrébb tart nála, akkor elhatározza, hogy megelőzi azt. – Ha ő megtudja csinálnia akkor én is! – és a másik lekörözését tűzi ki céljának – Mit képzel ez magáról? Én jobb vagyok nála! – kezdi el a harcot saját magával, amibe egyre jobban belegabalyodik és el felejti észre venni, hogy saját maga sodorja lelkét nyugtalanságba. Előbb vagy utóbb, aztán persze megbánja a cselekedeteit.
Egy dologra összpontosítani és azon dolgozni lépésről lépésre haladva, sokak számára unalmasnak tűnhet. De nem tudhatod mit hoz a jövő. Céltudatosan, egyenesen haladva utadon, még az is lehet, hogy te leszel a következő befutó. Persze az is igaz, hogy nem mindenki képes átütő erejű sikert elérni az életpályája alatt. Ennek ellenére én még is azt mondom, hogy akkor jársz a legjobban, ha lelked békében áll önmagával és szereted azt az életet, amiben benne élsz. Többet ér a gazdagságtól és hírnévtől, ha el tudod mondani magadról, hogy az életedet saját magad döntötted el, és mindent bele adtál a választott utadba. Hiszen az életünk vége felé, úgy is csak az számít igazán, amit véghez vittünk és amit magunk után hagytunk.
Ha valami olyasmivel töltjük az életünket, amelyről úgy érezzük sokkal inkább a társadalom várja el tőlünk, de mi magunk nem szeretjük igazán, akkor amíg élünk szenvedni fogunk. A megfelelési kényszer pedig az idő előrehaladtával csak nőni fog.
Az az ember, aki úgy élte az életét, hogy mindig másoknak akart megfelelni, öregkorára a múltban elkövetett hibáin fog bánkódni, és öngyötrések közepette megy a halálba. Ezzel szemben, aki úgy élte az életét, hogy nem foglalkozott azzal mások mit gondolnak róla, népszerű volt-e vagy sem, fenn marad-e halála után a neve vagy sem, az mosolyogva távozik el közülünk. – Micsoda egy életem volt! – fogja szemét békésen lehunyni.
Amikor másokhoz hasonlítgatjuk magunkat, hajlamosak vagyunk szomorkodni vagy bánkódni. Ennek az okát, az érzéseink mögött meghúzódó vágyakozások okozzák. Ha viszont határozottan eldöntjük, hogy nem foglalkozunk azzal, mint gondolnak rólunk mások – elismernek-e vagy sem – akkor életünk gördülékennyé válik. – Ez az én utam! Ez okoz számomra örömöt! – mondja egy ilyen ember, és nem eszi meg többet a sárga irigység, nem érdekli, hogy gazdaggá vagy híressé válik-e.
Könyv szerzője és címe: 酒井雄哉、がんばらなくていいんだよ
